2. rész        
Az éj leple

A titokzatos látogató kiléte még mindig nem derült fényre. Keira a padlón ülve térdére hajtotta fejét. Zihálva, halkan zokogott. Melissa nem volt otthon, így rá bízta a lovarda felügyeletét.

Ajtója eltorlaszolása céljából egy szobában talált széket támasztott a kilincs alá. Tudta, hogy a férfi könnyedén betör a szobájába, mégis meg akarta nehezíteni a dolgát. Telefonját a nappaliban hagyta, így nem tudta hívni a rendőrséget. Mégis meg kell próbálnia segítséget hívni... Hangtalanul lépkedett a csendes házban.

Hirtelen hatalmasat dobbant a szíve. Hátulról valaki hátrarántotta. Jéghideg kezét arcára tapasztotta, majd körmeit végighúzta arcbőrén, kisebb sebet ejtve.
- Keresel valamit, szívem? - csendült föl a nő pengeéles hangja. Keira úgy érezte, mintha gyomron szúrták volna. Fájt neki a felismerés, hogy milyen ismerősen cseng a nő hangja. A belvárosi kávézó volt eladója szorítja kezét a lány arcára. Rögtön eszébe jutott a nő neve. Kataryzna.

- Hova-hova, kislány? - nevetett fel pengeéles kacagással. Egy könnyed rántással maga elé húzta a könnyű lányt.

Keira tovább próbálkozott a szökéssel, mind hiába. Nyilvánvaló volt, hogy az erős csontozatú orosz nő erősebb nála.
- Nincs értelme próbálkozni kislány.. Pisztoly van nálam.. - vigyorodott el.

Keira hirtelen megpördült, és egy erős lökéssel a földre lökte ellenfelét. Azonban Kataryzna reflexeivel, amit egy macska is megirigyelne, fegyverét a lányra fogta.

A lány tudta... Ha ellenkezik, talán ez az este a véget is jelentheti. Szorongó érzéssel sétált az asztal felé, ahova Kataryzna terelte.

Egy pillanat alatt az orosz hölgy egy lendületes ütéssel kényszerítette a földre Keirát. Az arca sebes volt.. Nem maradt ereje védekezni.

- Pompás.. Hamár ilyen kellemes hangulatok közepette leültünk beszélgetni... Halljam. Hol van a ló? - suttogta.

Keira mélyen hallgatott. Fogalma sem volt, Kataryzna miről beszél.. Lehajtott fejjel ült a széken. Közben vadul kattogtak agya fogaskerekei, de még mindig nem tudta milyen lóról beszélhet a fiatal nő.

- Ejnye kicsilány.. Ilyen idős létedre igazán megtanulhattad volna, hogy ha egy felnőtt kérdez, illik felelni.

Keira mélyen hallgatott.

- Ugyan már.. Szerinted elhiszem hogy semmiről sem tudsz?! - erősen belemarkolt a karfába - Gyerünk.. Hol a ló? - sziszegte fogai között.

A lány idegesen kezébe temette arcát.
- Milyen lóról beszélsz?! - kérdezte remegő hangon, mégis indulatosan.

Kataryzna jóizűen felkacagott, majd rémisztően komoly ábrázatot festett maszkkal takart arcára.
- Elég legyen, te kis suhanc! - kiáltott fel, mire Keira összerezzent - HOL VAN A LÓ?! - kérdezte tagoltan, dühhel hangjában.

- Mi... Miről beszélsz? - kérdezte suttogva a lány.

- Nincs időm a játszadozásodra... Legszívesebben most azonnal végeznék veled, de élve kellesz a főnöknek..
E szavak hallatára a lány elgondolkozott. A főnöknek. Mégis milyen főnökről beszél Kataryzna..? Felpillantott, majd villámgyorsan felpattant, menekülni próbálva.

Álla az ajtóhoz csapódott, és döngő eséssel zuhant a padlóra. 

Kataryzna arrébrúgva a széket talpra ugrott, és pisztolyát a lányra szegezte.

Az orosz nő lassan közelítve leguggolt a lány mozdulatlan testére. Megnézte a pulzusát.. Igen gyenge volt, de még élt.

Keira eszméletlen volt. Az éjszaka ijesztően csendes volt... A lány feje hátrahanyatlik.

Kataryzna az eszméletlen lány testét cipelve a hátsó ajtón kereszül hagyta el a házat. Léptei a tó felé vezettek.

A vízpart csendes volt. Csupán a vadak hangja, a tücskök élénk ciripelése és a halk bagolyhuhogás hallatszódott.

A hold magasan járt az égen. Hidden Springs barátságtalan környékét vastag köd ülte meg. A festői képet csupán egy dolog zavarta meg. Egy lány mozdulatlan teste.

Folytatjuk!